Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Több mint 200 millió forintot nyert sürgősségi betegellátás fejlesztésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház - közölte az intézmény kommunikációs munkatársa pénteken az MTI-vel.
Megérkezett szombaton Albániába H1N1vírus elleni magyar gyártmányú vakcina első szállítmánya - közölte az albán hírügynökséggel Alban Ylli, a tiranai Közegészségügyi Intézet igazgatója. "Egy magyar cég által gyártott tízezer ampulláról van szó. A vakcina egyike az Európai Unió által szabadalmaztatott nyolc vakcinának és az első, amely Albániába érkezik" - mondta az igazgató.
Az északi félteke nagy részén, különösen Észak-Amerikában már elérte csúcspontját a járvány téli hulláma, viszont Közép- és Délkelet-Európában, valamint Ázsia déli és középső részén még mindig növekszik a megbetegedések száma. A WHO adatai szerint a járvány egyelőre Észak-Amerikában szedte a legtöbb áldozatot - összesen 6335 esetben -, Európában pedig egyetlen hét alatt harmadával nőtt a halottak száma, 412 fővel 1654-re.
A Magyar Ortopéd Társaság megítélése szerint összeomlás előtt áll a hazai ortopédiai ellátás. Nincs elegendő pénzügyi forrás az egészségügyi intézményeknél.
Megkülönböztető jelzést használó mentő ütközött egy személygépkocsival Szegeden szombaton hajnalban.
Kialakult az összefüggő hóréteg a hegyekben, így elkezdődhet a közép-európai síszezon: a Kékesen már szombaton lehet siklani.
Nyilvánosságra hozták a RE-COVER vizsgálat eredményeit. Az Amerikai Hematológiai Társaság éves ülésén ismertetett kutatás alátámasztotta, egy új, szájon át szedhető véralvadásgátló hatékonyságát, amely nemcsak eredményes ellenszer a visszatérő tromboembólia megelőzésére, hanem kevesebb vérzéssel is jár, mint az eddig alkalmazott terápiák.
A Vanderbilt Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói olyan új éjjellátó szemüveget fejlesztettek ki, amely segítheti a légimentésben dolgozó emberek munkáját.
Brit kutatók bizonyították, hogy oxigénnel hatékonyan kezelhető a cluster típusú fejfájás. A vizsgálatukban résztvevő betegek több mint kétharmada lett jobban a magas áramlási sebességgel adott oxigéntől.
Nem, nem az, aminek első olvasásra látszik. Nem egy fantasztikus csodabárról van szó, amelyben szívesen időznek ráérő embertársaink. Mielőtt bárki felesleges találgatásokba kezdene, elárulom, hogy a modern gyógyászat, a XXI. századi orvostechnika jótékony hatású remekéről van szó: a hiperbárról, röviden HBO-ról.
A világ legnagyobb, besugárzással működő onkológiai gyógyító centruma kezdte meg működését a németországi Heidelbergben az egyetemi klinika területén felépített új, háromemeletes komplexumban.
Azoknál a nőknél, akik nagy dózisú C-vitamint szedtek, emelkedett az életkortól függő szürkehályog kialakulásának kockázata - állapították meg svéd kutatók.
A plasmocytoma a plasmasejtes dyscrasiák közé tartozó ritka megbetegedés.