Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
2010. május 20-22., Debrecen, Kölcsey Konferencia Központ
Bár az otthoni hospice-ellátás ingyenesen jár minden végstádiumban lévő, daganatos betegségben szenvedőnek, a lehetőséget csak a rászorultak alig pár százaléka veszi igénybe. A testi és lelki szenvedések enyhítését célzó, szakemberekkel végzett segítségnyújtást az OEP személyenként napi 3 840 forinttal támogatja, azonban a háziorvosok és a szakorvosok nem minden esetben hívják fel rá a beteg és a hozzátartozók figyelmét.
A világszerte évente jelzett 12 millió új rákos megbetegedés 40 százaléka megelőzhető lenne - hívta fel a figyelmet a rákellenes világnap előtt a Nemzetközi Rákellenes Szövetség (UICC).
Szkizofrén betegeknél gyakran fordulnak elő negatív tünetek, mint pl. a beszéd elsivárosodása, az érzelemkifejezés képességének elszegényedése, a motiváció hiánya, apátia. Bár az antipszichotikumok többnyire hatékonyak a szkizofrénia pozitív tüneteinek kezelésében, sajnos a negatív tünetek kezelése mind a mai napig fennálló probléma, amit az új atípusos antipszichotikumok bevezetése sem oldott meg.
Bill Gates és Melinda Gates pénteken közölték, hogy az elkövetkezendő 10 évben összesen 10 milliárd USD-t költenének a fejlődő országokban a gyermekek immunizálására szolgáló vakcinák fejlesztésére és szállítására.
Vizsgálatunk célja az volt, hogy varicolectomia után meghatározzuk a javuló termékenységi mutatókkal összefüggő hormonális vagy biokémiai markereket – különös tekintettel a nitrogén-oxidra - olyan, klinikailag tapintható bal oldali varicocelével rendelkező betegekben, akik esetében nem szerepelt infertilitás a kórelőzményben.
A HIV-vírussal nem fertőzött betegeknél fellépő agresszív terápiarefrakter vagy relapszusban lévő lymphoma kezelésére a standard terápiás választás az autológ őssejt átültetést követő nagy dózisú kemoterápia. Ugyanakkor ez a terápiás séma nem volt univerzális olyan betegek körében, akiknél AIDS talaján kialakult lymphomát diagnosztiáltak – legalábbis az elmúlt időszakot megelőzően.
Az OSAS patomechanizmusából adódóan a terápia csak akkor lehet hatékony, ha kivédi az oro-nazális régió beszűkülését, illetve az alvás közbeni belégzéskor kórosan magas, kritikus transzmurális nyomás kialakulását. Éppen ezért az obstruktív alvási apnoéban szenvedő betegek túlnyomó többségénél a CPAP (Continuous Positive Airways Pressure – folyamatos pozitív légúti nyomás) kezelés jelenti az egyetlen hatékony megoldási lehetőséget.
Összefüggést találtak amerikai kutatók az anya terhesség alatti fertőzése és az utódnál később kialakuló asztma között.
Más tumoroktól eltérően, a HRS sejtek túlélésében igen nagy szerepe van az őket körülvevő mikrokörnyezetnek. Erre bizonyíték, hogy a HRS sejtek önmagukban nagyon nehezen szaporíthatók sejttenyészetben. A legújabb terápiás próbálkozások során épp ezt a jelenséget használják ki. Az egyik lehetőség, hogy monoklonális antitestekkel a mikrokörnyezet sejtjeit pusztítják el. A másik megközelítés pedig, hogy immunmoduláns szerekkel aktiválják a T- és NK-sejteket, kiváltva egy igen effektív tumorellenes választ.
Ahhoz, hogy megértsük a szindróma kialakulását, előfordulását, tisztában kell lennünk néhány triggerelő mechanizmussal. Számos fertőző etiológiai ágenst igyekeztek összefüggésbe hozni a szindrómával. Az ok-okozati összefüggés megállapítása azonban nem könnyű.
A prosztata specifikus antigén a prosztata acináris és duktális mirigyhámsejtjei által termelt kallikrein csoportba tartozó szerin proteáz. Az ejakulátum elfolyósodásáért felelős, ezzel elősegíti a spermiumok mozgását, megkönnyíti a fogamzást. Először 1971-ben mutatták ki az ondóból. A szérumban is kimutatható, szabad és alfa1-antikimotripszinnel (ACT) vagy macroglobulinnal (MG) kötött formában kering. Prosztatarák fennállása esetén általában emelkedett a szérumszintje. Felfedezése forradalmasította a prosztatarák szűrését, diagnosztikáját és követését.
Az akut koronária szindróma fogalomkörébe tartozó kórképek a tünetek és a klinikai jelek tekintetében is heterogén betegségcsoportot alkotnak. Az instabil angina (UA – unstable angina) és az elektrokardiogramon látható ST szakasz elevációval nem járó myokardiális infarktus (NSTEMI - non-ST-elevation myocardial infarctus) EKG-eltérései nagyban hasonlóak, ezért érdemes ezeket egyszerre bemutatni.