Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Megérkezett a WHO-ajánlása az influenza vakcinára a következő szezonra vonatkozóan.
A komplex regionális fájdalom szindróma (CRPS) vagy Morbus Sudeck néven ismert betegség jellemzője, az agy különböző, szenzoros és motoros területeinek ismeretlen eredetű, kóros elváltozásaiból adódó neuropátiás fájdalom. A Neurology című folyóiratban megjelent beszámoló alapján, egy német multidiszciplináris kutatócsoport elsőként mutatta ki, hogy CRPS betegeknél fellépő agyi elváltozások a test mindkét oldalára hatást gyakorolnak.
A Generali középtávon 50 milliárdosra becsüli az üzleti egészségbiztosítási piacot, amelynek aktív szereplője kíván lenni.
Jelenleg a Föld népességének egyharmada fertőzött Mycobacterium tuberculosissal, közöttük kb. 10%-ban alakul ki TBC-s tünet. A meningitis tuberculosa (TBM) incidenciája leginkább a TBC-s betegek prevalenciájától függ, a fejlődő országokban a krónikus meningitisek leggyakoribb kórokozója a Mycobacterium.
A genitális herpesz elleni potenciális vakcináról egy új kutatás kimutatta, hogy csak mérsékelt eredményt hozott a szexuális úton terjedő vírus egyes típusának megakadályozásában, míg teljességgel hatástalannak bizonyult a HSV-2-vel szemben.
Az idei évtől a világ vezető diagnosztikai eszközeihez is hozzájuthat minden háziorvos és házi gyermekorvos - állami támogatással.
Egy átfogó vizsgálattal kimutatták, hogy azok a férfiak, akik E-vitamint kaptak, szignifikánsan hajlamosabbak voltak a prosztatarákra.
Tempora mutantur et nos mutamur in illis (változik az idő, s változunk mi is) - hangzik a mondás, mely a külső társadalmi változások mellett az öregedés során bennünk zajló folyamatokra is érvényes. Jelen cikkben definiálni próbáljuk az öregedés fogalmát, elméleteit, a kognitív teljesítmény változásokat és a korfüggő feledékenységről, az enyhe kognitív zavarról és a demenciáról szólunk.
A supraventrikuláris tachycardiák (SVT) viszonylag gyakori, sokszor perzisztens, magas kamrai frekvencia esetén életveszélyes ritmuszavarok. A ritmuszavartól függően a katéterablációs kezelés lehet első vonalbeli, vagy az antiaritmiás szerek hatástalansága esetén választandó eljárás. A beavatkozás hatásossága, illetve a szövődmények aránya függ az aritmia típusától.
Az Archives of Otolaryngology - Head & Neck Surgery-benn olvasható tanulmány szerint a gyermekeknél nem elsősorban a Helicobacter pylori és a Helicobakterek családjának egyéb képviselői állnak a hiperplasztikus adenoidvegatációk kialakulásának hátterében.
A desmopresszinnel és az antikolinergiás oxybutyninnal folytatott kombinált terápia hatékony a monoszimptómás nocturnális enuresis esetén (MNE; 45%-os eredményesség összehasonlítva a placebo csoportban észlelt 17%-os eredményességgel: odds ratio [OR], 0,24; 95% confidencia intervallumnál [CI], 0,10 – 0,56; P < 0,01).
A munkaviszonyt szabályozó új törvénykönyv (2012. évi I. törvény) július elsején történő hatályba lépése új helyzetet teremt egyebek mellett a munkavállalói felelősség terén.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyeztetésre bocsájtotta 'A háziorvosok indikátor alapú telj.értékeléséről és az orvosok gyógyszerrendelése értékelésének szabályairól szóló NEFMI-rendelet, valamint az eg.ügyi szolgáltatások e-Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól Kormányrendelet-tervezetet.' Jogszabálytervezet az alább olvasható. Véleményezési határidő: 2012. március 9.