Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
A rossz hangulat miatt csökkent a befektetési, felvásárlási étvágy, amit jelez, hogy a közép-európai magántőke hangulat index a tavaly áprilisi 153 pontról októberre 70 pontra esett, s azóta is csekély a javulás - mondta Seres Béla, a Deloitte partnere a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) és a Portfolio.hu által közösen szervezett budapesti konferencián csütörtökön.
A rosszindulatú daganatos betegségek kezelésére szolgáló biológiai terápiát minden társadalombiztosítással rendelkező állampolgár térítésmentesen megkaphatja - hangsúlyozta az Országos Onkológiai Intézet az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A melanoma malignum korszerű kezelését illetően megállapítható, hogy az agresszív kezelési módok egyre inkább háttérbe szorulnak. A melanoma terápiájában is érvényes az alapvető onkológiai szemlélet, miszerint a daganat növekedésének, terjedésének megakadályozása mellett az életminőség javítása, megtartása a legfontosabb feladat. Ebben nyújthatnak segítséget az új, kemoablációs technikák.
A Fox Chase Cancer Center kutatói új sejt- és állatmodelleket fejlesztettek ki az inflammatorikus emlőcarcinoma (inflammatory breast cancer=IBC) hátterében álló molekuláris mechanizmusok részletes tanulmányozására, melynek megismerésétől hatékony intervenciós stratégiák kidolgozását remélik.
A pitvarfibrilláció a stroke és a tromboembóliás események legfőbb kiváltója. A pitvarfibrilláció kezelésének lényeges eleme a tromboembóliás rizikó felmérése és a megfelelően alkalmazott tromboprofilaxis. Egy újabb vizsgálati eredmény is alátámasztja, hogy a korábbi CHADS2 pontrendszerrel szemben, a CHA2 DS2 -VASc pontrendszer alkalmasabb a rizikó felmérésére, főként az alacsonyabb kockázatú betegeknél.
Mottóm: „Tapasztalataim szerint az orvostudomány terén nincsenek és nem is lehetnek általános minden időre alkalmazható szabályok, ennek megfelelően az orvosi felelősséget, az általános szabályok szerint mérni és megítélni nem lehet.”
Dr. Molnár Gábor PhD. címzetes egyetemi docens, mestertanár, a Kúria bírája is tartott előadást az V. Med. et Jur. Felértékelődött Felelősség című konferencián.
Ötvenezer embert érinthet Magyarországon a visszafordíthatatlan szervkárosodással járó örökletes vastúlterhelődés, a hemokromatózis.
Könnyen megjelenhet a kanyaró a július végén kezdődő londoni olimpián és a héten induló, lengyel-ukrán rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon - figyelmeztet az Egészségtudatos Utazásért Program.
PTE KK MOSZ szervezetének javaslatát a MOSZ országos elnöksége megtárgyalta, megállapította, hogy annak megfogalmazott követelései egybeesnek a Szövetség Egészségügyi Salátatörvény közigazgatási egyeztetésén a szakállamtitkársághoz eljuttatott véleményével.
A 21-29 éves nőknek elegendő lenne háromévente citológiai szűrésen részt venniük, majd később ötévente kellene ezt a szűrést HPV teszttel egybekötve elvégeztetniük, az új klinikai irányelvek szerint.
Ez a „vért vagy bért!” tulajdonképpen nem más, mint két motiváció. A sértettek motivációja. Ha valaki bejön az ügyvédi irodába és azt mondja, hogy eljárást akar, akkor mit akar? Igazságot? Nem! Vagy vért akar, vagy bért. Ha vért akar, az nem más, mint a bosszú. Ha bért akar, akkor pedig pénzt akar.
Dr. Simon Tamás előadása az V. Med. et Jur. Felértékelődött Felelősség című konferencián.
A University of Copenhagen kutatócsoportja a metformin terápia melletti glükagonszerű peptid-1 receptor antagonisták és dipeptidil peptidáz 4 inhibitor glikémiás hatékonyságát hasonlította össze 2-es típusú diabéteszben.
A gyomorfekéllyel küzdő páciensek esetében továbbra is előfordulhatnak szövődmények, mint például a vérzés vagy a perforáció miatt történő halálozás. Egy új, a BMJ-ben publikált, tanulmány annak kiderítését tűzte ki célul, hogy milyen javulást eredményezett a betegség halálozási statisztikáiban a jobb konzultáció, az időben történő sebészeti beavatkozás és a preoperatív ellátás.