Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Az egyre elterjedtebb obezitás a gyerekek és a serdülők körében feltehetően nem jár a vérnyomás emelkedésével, állapították meg a tudósok.
A koraszülések arányának növekedése egyre nagyobb egészségügyi, társadalmi és gazdasági kihívást jelent a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt. A Lancetben publikált friss adatok alapján a tendencia nem túl biztató.
A Boston Children's Hospital kutatói apró, oxigénnel töltött mikrorészecskéket fejlesztettek ki, amelyeket közvetlenül a véráramba fecskendezhetünk, így akut tüdőelégtelenség vagy a felső légutak összeomlása miatt légzésképtelenné vált betegek sürgősségi ellátásakor lehetőség nyílik a vér közvetlen és gyors oxigenizálására.
Az Alzheimer-demencia a leggyakrabban előforduló demencia, mely hátterében speciális amyloid plakkok okozta kórszövettani elváltozás áll. Több klinikai típusa ismeretes, melyek egymástól és az egyéb demenciáktól való eldifferenciálása sok esetben kihívást jelent a szakorvos számára.
A kombinált hormonális fogamzásgátló tabletta napjainkban a leggyakrabban használt, legnépszerűbb reverzíbilis fogamzásgátló módszer. A folyamatos gyógyszerfejlesztések hatására a gesztagén komponens újabb és újabb generációi egyre szelektívebbé váltak. Ezzel párhuzamosan az ösztrogén hatást kiváltó etinil-ösztradiol koncentrációját folyamatosan csökkentették a kezdeti tablettánkénti magas, 50 µg-os dózisról az alacsony, 35 µg-ot meg nem haladó hormontartalomra.
A Journal of Alzheimer's Disease online kiadása amerikai kutatók tanulmányáról számol be, mely közvetlen bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy a rendszeres koffeinbevitel összefüggésben áll az időskori demencia csökkent rizikójával vagy késleltetett megjelenésével.
A bőr gombás fertőzései gyakorlatilag bármely testrészen kialakulhatnak. Kórokozói elsősorban dermatophytonok, kisebb arányban sarjadzógombák. Immunszupprimált betegeknél egyes penészeknek is van kóroki szerepük. Lágyékhajlati és interdigitális lokalizációban mind önállóan, mind társfertőzés kialakításában a Corynebacterium minutissimum is szerepet játszhat.
Biológiai terápia - ez az az újdonság, amelyet mostanában kezdtek el alkalmazni a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika gyermekreumatológiai osztályán. Constantin Tamás osztályvezető főorvos közlése szerint itthon elsőként vezették be a külföldön már ismert és eredményes terápiát a szisztémás krónikus, gyermekkori ízületi betegség kezelésére.
Egy nagy-britanniai meta-analízis szerint a preeclampsiás terhességből születettek már gyerekkoruktól kezdve magasabb kardiovaszkuláris kockázattal rendelkeznek. Dr. Paul Leeson (Oxford Egyetem) és munkatársai összesen 45 249 egyént magában foglaló 18 vizsgálat alapján készítettek meta-analízist, ebből 1241-en születtek preeclampsiás terhességből.
Az FDA a közelmúltban egy diétás gyógyszer, az orálisan szedhető lorcaserin hydrochloride (Belviq) alkalmazását hagyta jóvá az obezitás kezelésére. A készítmény több mint egy évtizedes szünet után az első, FDA által jóváhagyott fogyókúrás szer.
Évek óta kutatások tárgyát képezi az endometriosis és a petefészekrák összefüggése. Mára számos olyan genetikai és környezeti ártalmat azonosítottak, melyek megmagyarázhatják, miért alakulnak ki endometriosisos betegeknél nagyobb eséllyel a petefészek daganatok bizonyos fajtái.
Magyarország vezető orvosszakmai portálja, a DRportal.hu és a WEBBeteg.hu, Magyarország egyik legnagyobb látogatottságú, laikusoknak szóló egészségportálja sportorvosok jelentkezését várja.
A Circulation-ben megjelent új tanulmány szerint a rutinszerű echocardiogramos szűrés háromszor gyakrabban mutatja ki a reumás szívbetegséget, mint a klinikai vizsgálatok. Ez új lehetőségeket teremt ennek az elterjedt betegségnek a prevenciójára.