Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Testünk jóval több mikrobáktól származó gént tartalmaz, mint emberi gént, és bélbaktériumaink együttesének genetikai összetétele egyénenként változik, sőt jellemző az adott emberre - állapították meg amerikai és német kutatók.
A megtermékenyített petesejt osztódásáról készülő gyorsított felvételek segíthetik az orvosokat annak eldöntésében, hogy mely embriókat ültethetik be a vetélés kisebb kockázatával a mesterséges megtermékenyítés során.
A University of California kutatói korrelációt fedeztek fel a D-vitamin koncentráció és a későbbiek során kialakuló 1-es típusú diabetes incidenciája közt.
Miért lézeres? A lézer használata vértelenséget biztosít, így nagyobb a műtét biztonságossága, minimálisra csökkenthető a szövődmény kialakulása. Lézeres orrmandula műtét a Gáspár Medical Centerben altatásban történik. A gyermek a műtét napján ihat, ehet, hazamehet. Fájdalma nem lesz, óvodába, iskolába 1 hét után mehet.
2010-ben a National Institute of Allergy and Infectious Diseases (NIAID) megjelentette a felnőttkori ételallergiák kezelésére vonatkozó irányelveit, 2012-ben pedig az American Academy of Allergy, Asthma & Immunology (AAAAI) is közzétette saját verzióját.
Egereken végzett új kísérlet szerint a CD4+ T immunsejtek részt vesznek az artéria falában zajló gyulladásos folyamatokban.
Hetente jelentkező rovatunk az alapellátásban igen ritkán, de előforduló betegségeket mutat be. Jelen cikkünk témája a Fragilis X-szindróma, más néven Martin-Bell szindróma.
Milyen gyakori a tüdőrák? Korábban a tüdőgümőkor volt a legrettegettebb légúti betegség. Mára a tüdőrák foglalta el ezt a helyet. A tüdőrák világszerte a leggyakrabban előforduló rákféleség, a rákos halálozás legfőbb oka.
A New England Journal of Medicine online számában egy izlandi kutatásról olvashatunk, melynek eredménye szerint minden kétszázadik, 85 évnél idősebb izlandi olyan ritka génmutációt hordoz, amely megtriplázza az Alzheimer-kór kialakulásának rizikóját.
Olvassa tartalmainkat decemberben is, és nyerjen 10 ezer forint értékű borvásárlási utalványt!
Már Magyarországon is elérhető az orvosi rendelőkben 20 perc alatt elvégezhető ORAQUICK® HIV és HCV gyorsteszt! (x)
Jelen tanulmány hat európai ország egészségügyi szakembereinek hozzáállását a hidratáció fontosságának megítélésével kapcsolatban.
Az Archives of Internal Medicine novemberi számában kanadai tudósok nagy esetszámú populációs tanulmányából kiderül, hogy a vérzsír laborteszteket nem feltétlenül éhgyomorra kell elvégezni.