Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Kanadai kutatók megállapították, hogy a terhesség alatt, vagy az első életévben szedett probiotikumok nem csökkentik az asztma prevalenciáját, vagyis az eredmények alapján úgy tűnik, hogy miközben természetesen nyújthatnak más egészségügyi előnyöket, a gyermekkori asztmát nem előzik meg.
A lokális calcineurin inhibitorok (TCI-k) 2000-2001 óta vannak kereskedelmi forgalomban. Az első és ez idáig egyetlen, krónikus alkalmazásra szánt lokális kezelési formát jelentik atopiás dermatitisben (AD).
Alzheimer-kórban a glutamáterg diszfunkciót számos módon próbálták kedvező irányban befolyásolni, mind az AMPA, mind az NMDA receptorok pozitív modulációján keresztül. Jelen cikkben a glutamáterg rendszerre ható farmakológiai ágensek kognitív és viselkedéses tünetekre gyakorolt hatásait taglaljuk, ill. a GABAerg rendszer eltéréseit tekintjük át az Alzheimer-kór (későbbiekben AD) vonatkozásában.
Az IME – AZ EGÉSZSÉGÜGYI VEZETŐK SZAKLAPJA - hagyományainak megfelelően - fontosnak tartja az elmúlt időszak tapasztalatainak bemutatását a térségen belüli, de akár a határon átnyúló együttműködésekről, beleértve az egészségügyi ellátórendszer egységesítésének kérdését. Az IME 72. konferenciájaként ennek jegyében teremtenek fórumot a témának immáron kilencedik alkalommal.
A tífusz főleg a gyenge közhigiéniájú országokban előforduló életveszélyes fertőzés. Évente több mint 20 millió ember fertőződik meg baktériummal szennyezett étel vagy ivóvíz fogyasztásán keresztül.
Walter and Eliza Hall Institute kutatói felfedeztek egy új, ígéretes stratégiát azon rákos megbetegedések kezelésére, melyeket a sejtekben az egyik leggyakoribb cancerosus elváltozás okoz.
Férfiakban a prosztatarák a leggyakoribb nem-bőreredetű daganat, mely világszerte a hatodik, az Amerikai Egyesült Államokban a második helyen áll a tumoros halálozás sorrendjében.
A Connecticut Egyetem (UC) kutatói szerint a baba törlőkendőkben használt tartósítószer néhány gyermeknél allergiás bőrreakciókat okozhat.
Az antikoaguláns terápia legrettegettebb kockázata a vérzés. A pitvarfibrilláció kezelése során ennek rizikója a HAS-BLED score segítségével becsülhető meg.
A Journal of Nutrition által közölt tanulmány szerint, a csokoládé és a bogyós gyümölcsök bizonyos vegyületei kedvezően befolyásolják a vércukor és a gyulladásos anyagok szintjét, ily módon a cukorbetegséggel és más betegségekkel szemben protektív hatást gyakorolhatnak.
A gyermekek folyadékfogyasztása bármely életkorban megváltozhat. Ennek hátterében sokszor organikus ok áll, de időnként egyéb probléma kizárására is sort kell keríteni.
A rendezvény célja többrétű: az alapellátásban és a szakellátásban dolgozó gyermekorvosok szakmai továbbképzésén túl, a közös gondok, problémák megbeszélésének lehetősége.
Augusztus közepén jelent meg rendelésünkön egy 36 éves férfi beteg, aki az előző héten horgásztúrán vett részt családjával a Dunán. A kirándulás utolsó napján mindhármuknál láz, ízületi és izomfájdalom jelentkezett, melyek különösebb beavatkozás nélkül, maguktól megszűntek 4 nap múlva.