Szakma

Az exoszómák segíthetnek a korai hasnyálmirigyrák detektálásában

A sejtek által a vérkeringésbe szekretált apró részecskék felhasználhatók a korai hasnyálmirigyrák detektálásra, sőt, még a veszélyeztetett betegek szűrésére is. - állítják a Texas Egyetem kutatói, akik szerint az exoszómák glypican-1 (GPC1) felszíni proteinje már 150-200 mikroliter vérben is kimutatható, ráadásul a nem invazív teszt 100%-os pontossággal különböztette meg az egészséges alanyokat a hasnyálmirigyrákban szenvedő betegektől. Az eredmények ugyanakkor néhány emlőtumoros beteg esetében is pozitívnak bizonyultak. Az kutatásról a Nature szakmai folyóirat júniusi online kiadása számolt be.

Ismét egy régi téma - új megközelítésben: Mit tudunk a pitvarfibrilláció progressziójáról?

A pitvarfibrilláció (PF) kialakulását követően a betegség eleinte gyakran paroxismális, majd perzisztenssé, végül permanenssé válik. A 2003-ban megjelent tanulmányok alapján (AFFIRM és RACE vizsgálatok) felvetődött, hogy a szinusz ritmus fenntartása, illetve a frekvencia kontroll között nincs lényeges különbség. Az újabb elemzések alapján azonban ez a megállapítás megkérdőjeleződött, majd igazolódott, hogy a progrediáló szívelégtelenség és a pitvarfibrilláció között összefüggés van, mely ráadásul a mortalitásra is hatást gyakorol.

2015.07.29. Kardiológia

Vén árvák

Vénülő baby boomerekkel és egyre több gyermektelen és egyedülálló korosodóval a 65 év feletti amerikaiak közel egynegyedét ún. „időskori árvaság” veszélyezteti.

2015.07.25. Háziorvostan

Ha a szív megáll (jogeset)

A Loss of chance kifejezés egy különleges problémát azonosít be az angol jogban, a szerződésen kívül okozott károk területén. A jogi eljárás során hipotetikus végkifejlet(ek) kerül(nek) meghatározásra. Az eljárás célja bebizonyítani, hogy például az egészségügyi szolgáltatás során bekövetkező hiba megfosztotta-e a felperest olyan lehetőségtől, ami az életesélyeit, illetve az életét meghosszabbították volna.

Ha a szív megáll (jogeset)

A Loss of chance kifejezés egy különleges problémát azonosít be az angol jogban, a szerződésen kívül okozott károk területén. A jogi eljárás során hipotetikus végkifejlet(ek) kerül(nek) meghatározásra. Az eljárás célja bebizonyítani, hogy például az egészségügyi szolgáltatás során bekövetkező hiba megfosztotta-e a felperest olyan lehetőségtől, ami az életesélyeit, illetve az életét meghosszabbították volna