Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Napjainkban az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban is az állampolgárok egyre tudatosabb fogyasztói magatartásának lehetünk tanúi, az egészségügyi ellátás szolgáltató jellege egyre inkább előtérbe kerül.
Az egyes egészségügyi intézmények fizetőképességét veszélyeztető orvosi műhiba perek számának gyakran hivatkozott gyarapodása, illetve a jogcímek és az indokok tekintetében mutatkozó változások jól ismertek.
Állami cselekvési szabadság és a közfinanszírozási keretrendszer szempontjából patthelyzet van az egészségügyben, nincs, aki ma döntéseket hozzon, és ez tragikus - mondta a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatóhelyettese egy szakmai konferencián kedden Budapesten.
Az elmúlt évtizedekben számtalan, különböző összetételű diéta látott napvilágot azért, hogy segítse az elhízásban szenvedőket megszabadulni súlyos terhüktől.
A cluster fejfájás, amit korábban halmozott fejfájás-rohamoknak neveztek, a 2004-es fejfájás klasszifikáció trigemino-autonom cephalalgiának jelöl. Ez az egyik leghevesebb fejfájás típus: több héten át naponta több alkalommal jelentkeznek a súlyos, féloldali szemkörnyéki és homloktáji fájdalommal járó rohamok, ehhez társul az orrdugulás, orrfolyás, könnyezés, az érintett oldali szem vörössége, valamint a szemhéj lezáródása, az azonos oldali pupilla szűkülete (Horner szindroma).
A bőrfertőzések esetében az egészséges és erőteljes immunválasz nagymértékben múlhat azon, hogy mi található a bőrünk alatt. A Science magazin cikkében a Kalifornia Egyetem kutatói egy meglepő felfedezésről számoltak be, miszerint a bőr alatti zsírsejtek segítséget nyújtanak a baktériumok elleni védekezésben.
Csípő arthroplastica után egy hordozható kompressziós eszköz használata valószínűleg ugyanolyan hatékony a thromboembolia megelőzésében, mint az alacsony molekulasúlyú heparin (LMWH) kezelés, ám annál biztonságosabb. - állítja a Journal of Bone & Joint Surgery szakmai folyóiratban megjelent tanulmány.
A hét képe: kéz-láb-száj betegség, vagy valami súlyosabb? - Forrás: Figure 1.
A pacemakerekkel, illetve ICD-kkel vezeték nélkül kommunikáló, a szívbetegek egészségügyi állapotát folyamatos megfigyelés alatt tartó készüléket jelentett be a Biotronik. A cég CardioMessenger Smart nevű, teljes mértékben automatizált eszköze napi rendszerességgel küld jelentést az orvosoknak betegeik állapotáról, valamilyen probléma esetén pedig akár SMS-ben is értesíti őket.

Egy hagyományos headsetnél nem sokkal nagyobb, okostelefonnal kommunikáló EEG készüléken dolgozik a Samsung. A koreai gyártó újfajta, gél nélkül is használható elektródákkal dolgozó eszköze az EDSAP nevet kapta, és a cég elsősorban a stroke korai kiszűrésére szánja.

Gyors és fájdalommentes vérvételt ígér a Tasso nevű cég várhatóan jövőre piacra kerülő terméke. A vállalat pingponglabda méretű eszköze a fejlesztők szerint semmilyen szakértelmet nem igényel, akár két perc alatt, otthon vesz vérmintát, megspórolva az utat az orvosi rendelőbe.