Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
A szívkoszorúér kalcifikáció esélye jelentősen csökkent azoknál, akik naponta több mint három csésze kévét ittak és soha nem dohányoztak.
A cukorbetegek 20-40%-ában alakul ki nefropátia, a diabéteszes nefropátia a végállapotú veseelégtelenségnek továbbra is leggyakoribb oka.
A tuberculosis rendkívül fertőző betegség, a WHO adati alapján az évezredek során több emberéletet követelt, mint a háborúk vagy az éhínség. A világ népességének mintegy harmada, azaz legalább 2 milliárd ember hordozza vélhetőleg a betegség kórokozóját.
A tanulmányba 21 férfi és 77 nő került bevonásra 43 év átlagéletkorral, 22 kg/m2 testtömeg indexszel (BMI).
Az MTA TTK Enzimológiai Intézet és az Országos Reumatológia és Fizioterápiás Intézet kutatói a vörösvérsejtek felszínén található egyik transzportfehérje új változatára bukkantak.
Az alkohollal összefüggő hepatocellularis carcinoma (HCC) általában diffúz és nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják rosszabb májfunkciókkal rendelkező betegeknél.
Május 19. az IBD világnapja. Az akció célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a betegségre, támogatást nyújtson az IBD betegeknek abban, hogy szégyenkezés nélkül merjenek beszélni problémáikról, és közösségi elfogadást biztosítson az érintettek számára.
Francia kutatók vizsgálati eredményei alapján a két éves rituximab fenntartó terápia a krónikus limfocitás leukémiában (CLL) szenvedő idős betegeknél meghosszabbíthatja a betegség rövidített első vonalas fludarabin, ciklofoszfamid és rituximab (FCR) kúra után fellépő első remisszióját.
Egy mesterséges intelligenciával rendelkező szoftver, mely képes önmagát megtanítani arra, hogy megkülönböztesse a daganatos prosztata szövetmintákat az egészségesektől.
Dr. Fekete Andrea immár 20 éve dolgozik az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán, hét éve vezeti az SE-MTA Lendület Diabétesz Kutatócsoportot, ahol a többi között a cukorbetegséget, illetve annak szövődményeit – vesekárosodás, depresszió – vizsgálják.
A New England Journal of Medicine szakfolyóirat márciusi kiadásában megjelent tanulmány eredménye szerint a korai stádiumú gyomorrák vagy magas fokozatú adenoma endoszkópos reszekcióján átesett betegek Helicobacter pylori (H. pylori) antibiotikum kezelése a metakrón gyomorrák arányának csökkenésével társul.
Egy új kutatás szerint néhány krónikus fáradtság szindrómában (CFS) szenvedő beteg alacsony trijódthyronin (T3) hormonszintje alacsony, miközben a pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH) szintje a normál tartományban mérhető.
Újból fellángolt a vita. Kérhet-e ellenszolgáltatást a háziorvos, ha lakásra hívják, de kiderül, hogy indokolatlanul?