Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
A schizophrenia jelentős személyes és társas problémákat okozó mentális kórkép. Társadalmi-gazdasági szempontból valamennyi betegség közül a legköltségesebbnek számító betegség gyakori recidívákkal jár, ami a betegek körében fokozott mortalitást eredményez. Mindezen túl, a betegeket a mindennapi életben, sőt olykor még a kezelés során is gyakran megbélyegzik.
Egy vizsgálat szerint az USA-ban psoriasis-ban szenvedő betegek esetében nagyobb a kockázata, hogy migrén alakuljon ki.
Az Amerikai Fertőző Betegségek Társasága (IDSA) és az Amerikai Mellkas Társaság (ATS) 2019. októberben klinikai gyakorlatra vonatkozó irányelveket adott ki a felnőttek esetében előforduló közösségben szerzett pneumonia kezeléséhez kapcsolódóan.
Februárban megrendezésre kerülő konferenciák, továbbképzések és kongresszusok listája.
Egy spanyol megfigyeléses vizsgálat eredményei rámutattak, hogy néhány stroke-ban szenvedő betegnek diagnosztizálatlan daganata lehet, ami esetükben hypercoagulabilitást indukálva hozzájárul a cerebrovascularis események kockázatához.
Az Amerikai Fertőző Betegségek Társasága (IDSA) és az Amerikai Mellkas Társaság (ATS) 2019. októberben klinikai gyakorlatra vonatkozó irányelveket adott ki a felnőttek esetében előforduló közösségben szerzett pneumonia kezeléséhez kapcsolódóan.
A jövő tervezésére való képesség kiemelten fontos kognitív funkció, ami a szkizofrén betegekben jelentős kárt szenved. Ez a funkciókárosodás még kevésbé értett a betegséglefolyásban. A pozitív és negatív tünetekhez, a beszéd folyékonyságához és az önéletrajzi információkra kiterjedő memóriához való viszonyát jelenleg is kutatják.
A Helicobacter pylori (H. pylori) 1983 óta ismert, mint a fekély etiológiai faktora. A Gram negatív mikroaerofil spirális alakú pálcát a hosszú flagelluma segíti a mozgásban és a gyomor mucosához való tapadásban.
Térkép készült az új koronavírus terjedéséről, amely majdnem valós időben mutatja, hova jutott már el és hány embert fertőzött meg a Vuhan városából indult kórokozó.
A világsajtó az utóbbi időszakban mástól sem hangos, mint az új Wuhan-koronavírus, másnéven a 2019-nCoV. Az első, rejtélyes megbetegedéseket Kína már 2019. december 31-én jelentette a WHO-nak. Az ezt követő három napban már 44 beteget kezeltek atípusos pneumóniával, melyek etológiája kezdetben tisztázatlan volt.
A Nottinghami Egyetem egy kiterjedt, új vizsgálata megállapította, hogy az úgynevezett antikolinerg szerek -hólyagbetegségek, gastrointestinalis problémák, és a Parkinson-kór néhány tünetének kezelésére- növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.
Egy új kutatás rámutatott, hogy egy ultrahangot-közvetítő eljárás hogyan növelheti ötszörösére a Paclitaxel szállítását az agyba a vér-agy gát („blood brain barrier”, BBB) megnyitása által.
2014-ben a GINA óvintézkedéseket kezdeményezett, mondván, hogy a SABA kezelést korlátozni kellene azoknál, akiknek legfeljebb havonta kétszer vannak tüneteik, és akiknél az exacerbáció, mint rizikófaktor nem áll fenn.